Zenekar

A Madrass zenekar

A Madrass név kiválasztása főként a véletlennek köszönhető. Madras egy indiai város (India déli kapujának szokás nevezni, jelenlegi neve Chenay), illetve az itt gyártott sokszínű félselyem szövet neve. A zenekar neve erre utal, első lendületből idáig gondoltuk át a névválasztást. A további mélylélektani magyarázatoktól eltekintenénk, bár azok számára, akik szeretik az ilyesmit, hogy „madras” norvégul pokrócot jelent, illetve vodka és eper juice felhasználásával hasonló nevű koktél is készíthető. De így nevezik a kelet-indiai sokszínű selymet is, illetve madras néven kapható ízletes szósz és fűszerkeverék is. A zenekar nevének tükörfordítása pedig az őrült + faj szóösszetétel.

A Madrass zenei stílusa nehezen meghatározható. Talán zenénk még leginkább a folk-rockhoz sorolható, de ezen az állításon semmiképpen sem a népdalokat vagy a népies műdalokat pusztán elektromos hangszereken előadó zenekart értsünk. A banda megszólalásában ugyan a rock zenekarokat idézi, de a számok szerkezetei, az elektromos hegedű szerepe és sokoldalú használata vagy akárcsak a ritmusok ennél jóval sokszínűbbek. A dalok zenei kalandozások Indiától a Balkánon át egészen Liverpool-ig. Különlegességként egy-egy dalban feltűnik a szitár és az elektromos gitár sajátos keverékének tekinthető húros hangszer. A két főénekes és az intenzív vokálszólamok kiemelt részét képezik a Madrass zenéjének. A dalok szövege részint a lélek és a szellem szabad kalandozásaihoz, részint a test földhöz kötött valóságához kapcsolódnak. A zenekartagok ugyan különféle stílusú zenekarokból érkeztek, de talán mégis közös pont meg a népzene iránti érdeklődés, amely aztán sajátos fűszerként színesíti a közösen írt dalokat. Ez a sajátosság a Madrass dallamvilágában, illetve a szövegekben is utolérhető. Zenénket persze lehetne hasonlítani más zenekarokhoz, de ezek kiválasztását inkább a hallgatókra szeretnénk bízni. A mi dolgunk inkább a zenélés, mint az arról való elmélkedés legyen. Madrass zenekar fontos előzményének tekinthető egy 2006-os dal felvétele, melyet a közreműködő zenészek a fiatalon elhunyt, egykori A Kert énekes Bob Zoltán emlékére rögzítettek. Ezen, a Lélekvadász című dalon meghívott vendégként Baradlay Richárd, a The Perfect Name zenekar tagja énekelt, de a zenészek már többé-kevésbé azonosak voltak a jelenlegi Madrass tagsággal. A dalban megfigyelhető stílusjegyek (hosszú hangszeres részek, a kissé orientalista dallamvezetés, a helyenként dinamikus rockdobolás) a későbbiekben is a zenekar sajátjai maradtak

2015-től a Madrass zenekar elsősorban új dalok szerzésére összpontosít, de természetesen továbbra is nyitottak vagyunk koncertfellépésekre, és a média különböző területein való megjelenésre is.

2016-ban változás történt a tagságban. Angyal Dorka helyett Fehér Nóra (Kormorán) zenekar lett a zenerunk énekesnője, 2020-től pedig Kis Dávid váltotta Horváth Attilát a gitáros poszton. 2023-ban új taggal gyarapodtunk Gyüdi-Tekauer Léna (ének) személyében.

 

Tagok (2020):

Fehér Nóra – ének

Gyüdi-Tekauer Léna - ének

Dombó Szabolcs – dob

Haraszti Mátyás – ének, akusztikus gitár

Kis Dávid – gitár

Hricsovinyi Tamás – basszusgitár

Temesvári Bence – hegedű, gitár, vokál

 

Egykori tagok:

Horváth Attila - gitár, szitár-gitár

Angyal Dorka - ének

Barkó Boglárka - ének

Győző Gábor - dob

Kövi Lóránt – ének